Child pages
  • Fejlesztés + távoktatás
Skip to end of metadata
Go to start of metadata
Többször felmerült a kérdés, hogy hol lehet Java Enterprise technológiákról tanulni, Java EE 5 technológiákat használni. Bennem is felmerült már többször, hogy valamilyen gyakorlati szemléletű módon oktatni szeretném a Java Enterprise felhasználási lehetőségeit, de erre nehéz időt szakítani munka mellett, s megszervezni se könnyű.

Itt jön képbe a Java Forum 2.0 portál motor, amelyet két célból hoztam létre. Egyrészt nyílt forrású alapra helyezni a javaforum.hu portált, illetve lehetővé tenni a Java közösség számára, hogy saját (nyílt forrású) portletekkel kényelmesebbé tehesség a közösség életét.

Felmerült egy harmadik cél is, amely szerint a portál fejlesztését össze tudnánk kötni az Enterprise technológiák oktatásával. A folyamat nagyjából annyi lenne, hogy írok egy fejlesztő dokumentációt a portál működéséről és az érdeklődőkkel egyeztetve személyre szabott feladatot tudok adni portál, portlet vagy webes felület fejlesztését tekintve. A feladat gyakorlati, ha elkészül, akkor a Java Forum 2.0 portál rendszer - és ezen keresztül a javaforum.hu portál része lesz: a portál fejlődik, az érdeklődők fejlődnek, s mindenki örül.

A feladatok nagy vonalakban:
  • JSR-168 kompatibilitás elérése (portlet api fejlesztés), aztán JSR-286 kompatibilitás elérése
  • Portlet alkalmazás fejlesztés (naptár, képtár, stb.)
  • Admin portál fejlesztés (domén, portál oldal, portlet kezelés, stb.)
  • Glassfish v2 + PostgreSQL mellé egyéb kombinációk (JBoss, MySQL, stb.)
  • Telepítő csomag készítése (next-next-finish jellegű telepítés a deploy után)
  • WebService funkciók
  • Kliens oldali Java alkalmazások (Instant Messaging)
  • AJAX és "felhasználói élmény" fejlesztés
  • ésatöbbi...
A kérdés már csak az, hogy lenne-e érdeklődő... :)
      
      
Page viewed times
#trackbackRdf ($trackbackUtils.getContentIdentifier($page) $page.title $trackbackUtils.getPingUrl($page))
  • No labels

12 Comments

  1. Hát engem nagyon érdekelne....
    de sajnos csak nem rég kb 2 hónapja tanulom a Java nyelvet, és semmilyen előző tapasztalatom nincs. Szeretnék minnél többet meg tanulni erről a nyelvről, mivel komoly elképzeléseim vannak. S nagyon nehéz egyedül tanulni(mivel nem telik sulira ezért itthon, könyvekből, és a fórumotokról tanulok.
  2. Teher alatt nő a pálma... feladatot tudok adni, aztán meg segítek megfelelően megoldani, hm? :)
  3. Persze Nagyon

    tudnék mesélni az életemről, soha senki nem tanított  XD.
    Mindent magamnak köszönhetek
    meg adjam az MSN címem?
    ott gyorsabban mehet a beszélgetés

  4. Erre a célra hoztam létre a javaforum-dev-hu levlistát.

  5. Rendben.
    Remélem hasznos segítőtök leszek.
  6. Rendben, feliratkoztam a levlistára.
    S készen állok a feladatokra(miután aludtam egy keveset, hosszú volt az éjszakai műszak :P).
    Szeretnék minnél többet megtanulni(komoly terveim vannak, de remélem már egy lépéssel közelebb kerültem hozzájuk).
  7. Üdv!

    Én is feliratkoztam a listára és mostmár úgy néz ki, hogy van is időm valamennyi feladatot vállalni.
  8. Unknown User ((k)risztián)

    Akkor ezen keretek között lehet cseszegetni a korabban igert dolgok miatt(Esemény naptar... ha jól emlékszem) És ha már van rá mód akkor legyen úgy megoldva hogy mások is profitáljanak belölle...
  9. Soros portot szeretnék programozni windows alatt és a sun honlapján nem elérhető  a javax.comm csomag. Ki tudja, hol találom meg???
    Köszi
  10. Egy html fájlban hivatkozok egy java osztályra , de ha a meg akarom böngészővel nézni, akkor hibát ír (nem találja a class fájlt.) Még kezdő vagyok, mit nem csináltam jól? Netbeanst használnék, és a Java 24 óra alattból akartam az egyik példát beírni, de nem megy. Fent van a JDK, és a NEtbeans 6.5.
  11. Appletet akarsz írni?
    Másold be a html ide vonatkozó részét!
    Így hogy segítsünk?!