Gondolom mindenki észrevette, hogy az utóbbi egy-másfél évben kissé elhanyagoltam a JUM minikonferenciákat, a portált, a levelezőlistát, a tudástárt és úgy sok minden egyebet, a Java közösséget is... volt rá okom, de már elmúlt... (smile)

...kezdek visszarázódni a régi kerékvágásba, és az utóbbi két-három hónapot múltba nézéssel, jelenértékeléssel és főképp (ki)útkereséssel töltöttem: miképpen lehetne összefogni és egy aktív közösséggé alakítani a Java platform iránt érdeklődőket, ide értve a teljesen kezdőket és a vérprofi haladókat is. Beszéltem a lehetőségekről és a jelenlegi helyzetről sok aktívabb közösségi taggal, ebből számomra letisztult egy kép a jelenlegi helyzetről és egy vízió az útról, összefoglalnám néhány mondatban, mire jutottam, akár vitaindítóként is szolgál a következő pár sor.

Láthatólag a jelen helyzet az, hogy nincs igazán aktív Java közösség kis hazánkban, illetve nincsenek olyan felületek, amelyek össze tudnák fogni a platform fejlesztőit (előre is elnézést, de kicsit magam felé hajlik a kezem):

  • az előző évezred óta létezik a Java levelezőlista, amely egyre fogyatkozó tagokkal néha-néha megrezdül, nagy ritkán pezsgő életvitelt is folytat, de többnyire hetekig a néma csend figyelhető meg az archívumban. Új tag nem igazán keveredik a levelezőlista felé, a régi tagok pedig már csak akkor kérdeznek, ha beszélgetős kedvük van egy-egy filozófiai kérdésről, illetve architektúrát érintő felvetésük akad. A Java nyelvvel ismerkedő új arcok számára ez a felület láthatatlan.
  • nagyjából hét éve létezik a javaforum.hu portál, amely fénykorában napi átlag hat-hét fórumbejegyzést is megélt, a portál eredeti erőssége a fórum volt, illetve az, hogy híreket gyűjtöttem össze a nagyvilágból... aztán idővel a fórum hozzászólások száma csökkenni kezdett, a látogatók nagy része keresőből jutott az oldalra, ahol megtalálta, amit keresett és továbbállt. Egy csökkenő létszámú "kemény mag" válaszolgatott a kezdő fejlesztők felmerülő kérdéseire, aztán az egészet átmigráltam Confluence alá, amely inkább tudástár, mint fórum, látszik is, hogy a fórum eléggé kevéssé van igénybe véve, mert nem erre szolgált ez a felület 
  • a portállal közel egyidős a JUM, amely egy rendszeres kéthavi szakmai összejövetelnek indult, fénykorában akár negyven érdeklődő is részt vett az előadásokon, ám innen is elkoptak az előadást hallgatók és az előadók is, a legutóbbi sikeres összejövetelen előadókkal együtt nagyjából nyolcan vettünk részt.
  • létezik még az Oracle által szervezett HOUG.j, mint a Magyarországi Oracle-felhasználók egyesületének Java szakosztálya, ránézésre szintén kevés súlyt nyomnak az Oracle színeiben, a Java szinte említésre se kerül a weboldalon, a HOUG konferenciákon is teljes mértékben elnyomódik az Oracle adatbázis technológiái mellett, néha rendeznek ismeretterjesztő ingyenes minikonferenciákat

A fentiek nagyjából igazak voltak másfél-két évvel ezelőtt is, akkor - mintegy paradigmaváltásként - megtörtént a tudástár és a fórum migrációja Confluence alá, gondolván, hogy egy jól adminisztrálható és kezelhető felület meghozza a közösség kedvét a tudástár bővítéséhez. Az elmúlt másfél év tapasztalatai szerint ez kissé felemásra sikerült. Vannak ugyan olyan színvonalas tartalmak, amelyek miatt felkeresik az oldalt, de a látogatók nagy része nem aktív, csak olvasó... tartalom fogyasztóból tehát van bőven, csak kevés a tartalom előállító.

Mi is az a vízió, amitől változást remélek? Nos, alapvetően három (hogy kellene ezt magyarul mondani?) stream mentén indultam el, amelyek azért összefonódnak:

  • közösségi oldalon jelenlét: létrehoztam pár hete a https://www.facebook.com/javaforum.hu oldalt (lehet lájkolni!), amely egy "több sebből vérző űrt" hivatott betölteni: a levelezőlistát nem ismerő fiatalság számára egy fórumot tud biztosítani, illetve lehetőséget ad a pár mondatos rövidhírek közlésére (mint például a Too Many Parameters in Java Methods bejegyzés), amelyek nagyon rondán  néztek ki a portál felületén, de természetesnek hatnak egy Facebook oldalon. További előny az, hogy itt kényelmesen nyilván lehet tartani az eseményeket és a híreket.
  • "tudástár felfejlesztés": a meglévő Confluence platformnak a tudástár az éltető közege, a portálszerű kinézet, a fórum és a többi dolog egy erőszak eredménye, tájidegennek hat a Confluence oldalain és nehézkes is használni. A meglévő fórumot át fogom alakítani egy tudástárrá, ha a benne lévő tartalom ezt megérdemli, a fórum nagy része viszont törlésre kerül. Hasonló sorsa lesz a régi http://javasite.javaforum.hu/ tükörnek, amelyről átkerülnek Confluence alá a még hasznos dolgok, a többi törlésre kerül.
  • "meetup.com": a szakmai találkozások szervezésére kipróbálom a meetup.com rendszerét, így létrejött a http://www.meetup.com/javaforum-hu/, ahol a JUM szervezését végzem.

Egyelőre – idén – ennyi fér bele, meglátjuk, mennyire sikerül felrázni a hazai Java fejlesztőket, hogy aktív virtuális közösségi életet éljenek, illetve időnként ellátogassanak egy-egy szakmai rendezvényre is. A végére egy kis összefoglaló a fontos oldalak címeivel:

Vélemények bármelyik – számotokra kényelmesebben – elérhető felületre jöhetnek... (smile)

Labels (3)

Comments  (14)

14 Comments

  1. Szerintem nagyon jól megfogtad a lényeget, hiányzik a következő generáció. Ha szétnézel egy JUM-on az átlag életkor kb. 35, hol vannak a fiatalok? Akik tudnának tőlünk tanulni, vagy akiktől mi tudnánk tanulni. vagy az is lehet hogy a Java már nem trendi a fiatalok között, és úgy járunk mint az öreg COBOL, RPG fejlesztők elvagyunk a kis csökkenő világunkban. Nem hiszem hogy ez lenne, végignézve a világon máshol nagyon pezsgő java világ van.

  2. Anonymous

    A fiatalok közül a komolyabb programozói vénával rendelkezők PC-s világ terén inkább C# irányába futnak napjainkban. A többi pedig csak kisebb problémákat old meg időhatékonyan Perl, PHP, Python, Ruby nyelvek egyikével. Illetve egy hardverközeli részt művelő réteg C, C++ irányba szalad továbbra is.

    A Java az 1990-es évek közepének nagyon nagy durranása volt. Hiánypótló nyelv volt. Mára már csak egyike lett a modern programozási nyelvek technológiájának. A C# gyakorlatilag az ilyen irányban képződő potenciális fejlesztők jelentős részét elvitte.

    A Java-pangás oka egyébként az is, hogy az egykor szép nevű SUN technológiai forradalmat akart csinálni, ám az idő keményen elmosta ezt a szép nevű céget. Az új cég pedig kisebb hangsúlyt fektet a Java-ra, mint amit lehetne. Ellenben a Microsoft a C# -ját igen erőteljesen népszerűsíti a jelentős cégeknél, így egyre több helyen valósul meg új projekteknél a Java -> C# átállás.

    Ide jutott a Java a 2 évtizedes története alatt.

    1. Auth Gábor AUTHOR

      Ööö... izé... én jelenleg a magyarországi Java közösség helyzetéről beszélek, a környező országokban és a világ egyéb részein él és virul a Java, tele vannak a projektek lelkes fiatalokkal, gombamód jönnek létre JUG-ok és online tartalmak. Messze vagyunk attól is, hogy a C# át tudja venni a Java helyét a szerver oldalon (a desktop más tészta!), amikor nagyon sok integrációs feladatnál szinte kikerülhetetlen a Java, mint middleware... és meg se említettem az Android-ot, mint Java alapú platformot... szóval kicsit wishful thinking szagú ez a C# dominancia... (smile)

    2. Mikor egyetemista voltam - ami nem rég volt - akkor prog2-nél lehetett választani, hogy Java vagy C# gyakorlati csoportba akar kerülni az ember. Java-s csoportból volt általában 4-5, C#-osból alig sikerült egyet összeszedni. Ez nyilván nem reprezentatív, de ennek alapján nekem az a személyes tapasztalatom, hogy a Java sokkal népszerűbb a fiatalok körében.

  3. Anonymous

    Hát amit azt illeti én sem tudom mire vélni ezt a C# dominanciát! Jelenleg még a tanulmányaimat folytatom és Java nyelvet tanulok (Szerencsére). Rengeteg oktatási intézmény (nagyon kevés kivétellel a Java nyelvet választja. Biztosan nem hiába! Anno középiskolában még Pascal-t tanultam de most már teljesen átvette a helyét a Java ott is, és nem csak abban az iskolában , hanem szinte az összes ilyen képzésekkel foglalkozó intézményben. Szóval csak úgy dőlnek a Java nyelvet behatóan ismerő szakemberek.

    Amikor még csak ismerkedtem a Java-val én sem értettem hogy miért kell ez , hiszen egy normál otthoni Desktop környezetben nem létfontosságú a Java. Viszont ahogy egyre jobban megismerkedtem vele megtudtam hogy mi mindenre használják, (nagyon komplex szerver oldali alkalmazások stb..stb) , szemben mondjuk egy C#-al amelyben megírtak néhány Windows Desktop alkalmazást , meg néhány állatsimogatós Windows Phone app-ot! Szóval nem tudom honnan jött a C# dominancia , de szerintem erősen vitatható!

    1. Attól függ hol tanulsz. Én olyan helyen tanítok, ahol nagyon nagy a C# nyomás. A C# oldalról érkezők kb a visual studiot hiányolják, és kicsit bonyolultabban gondolkoznak mint az egészséges lenne, de erről könnyen lebeszélhetőek....

    2. Anonymous

      Azért ez "a C#-ban megírtak néhány..." mondat indokolatlanul erősre sikerült (ahogy talán az egész bejegyzés is 2013.októberi keltezéssel). Majd 10 év előnye van (volt) a Java-nak. Ennyi. A múlt pedig ebben a szektorban hihetetlen ütemben tud inflálódni, majd egy pillanat alatt semmivé foszlani, és ez csak fokozódni fog... Számos példa zajlott le a szemünk előtt az utóbbi évtizedben, nekünk, akik már nem csak a "tanulmányainkat folytatjuk". Többek között ez a tipikus dinoszaurusz hozzáállás (amihez ezek szerint nem is kell nagy öregnek lenni feltétlen a dev-iparban) illetve, amit az Oracle művel a SUN-éra után a Java-val a biztosíték rá, hogy újabb 5 év múlva már nem lesz vita tárgya, hogy a .Net/C#, vagy a Java a komolyabb szerver-platform. Ahogy 5 évvel ezelőtt sem lett volna még...

      1. Auth Gábor AUTHOR

        amit az Oracle művel a SUN-éra után a Java-val a biztosíték rá, hogy újabb 5 év múlva már nem lesz vita tárgya, hogy a .Net/C#, vagy a Java a komolyabb szerver-platform. Ahogy 5 évvel ezelőtt sem lett volna még...

        Azért erősen dolgozik a Microsoft is azon, hogy a .NET/C# ne legyen jelen a mobil és hordozható eszközökön... a desktop, mint kategória is szorul vissza... szóval sokat tud ártani az Oracle, de azért a versenytársak sincsenek a helyzet magaslatán.

        Egyébként a szerver oldalára nem olyan egyszerű betörni, ha például kicsontosodott pénzügyi rendszerekről van szó, amelyeknél 8-10 éves az első JavaEE konténer...  nem beszélve arról, hogy minden szektor kénytelen a költséghatékony IT felé lépni, C# alapokon pedig eléggé magas a szerver oldali költség, amíg Java esetén legalább öt jó ingyenes konténer van, amelyek maximum egy iterációval vannak lemaradva az aktuális Enterprise platformtól, addig .NET keretrendszernél lehet választani nagyjából egy konténerből egy operációs rendszeren. Persze lehet mondani, hogy a C# fejlettebb nyelvi rendszer, de ez akkor lényeges, ha pénzre lehet váltani, ilyet pedig nem láttam eddig a beérkező ajánlatokból, nagyjából azonos szórásban van a Java és a .NET megoldás, szóval a Java nyelvi hiányosságait bőven pótolják bőségesen rendelkezésre álló keretrendszerek.

        Egyébként lehetne egy párbajt összehozni, hogy melyik rendszerben mennyi idő összehozni bizonyos típusfeladatokat, majd jól stressz-tesztelni a környezetet, hogy mennyire tud hiba nélkül megállni a sok lábán, ha egy-egy lábát megkínozzuk... (smile)

        1. szóval a Java nyelvi hiányosságait bőven pótolják bőségesen rendelkezésre álló keretrendszerek

          ( meg az alternatív JVM nyelvek (smile) )

  4. Szerver oldalon erősen jelen van még a Java. A desktop kikopik, a UI meg Javascript irányba megy. Persze mindig vannak kivételek, de a népszerű  script nyelvek realtime compiler-ei lassan elérik a Java hatékonyságát és sebességét.

    A benchmark oldalak persze hatékonyabbnak mutatják a Java-t, de sok esetben nem azok a sarokpontok, amiket ezek a tesztek mérnek. Nekem személy szerint a Java erős típusossága okoz problémát a folyamatos konvertálgatás miatt.

    Ha ezzel kell versenyeznünk, akkor erősen rá kellene feküdni a modern irányokra JVM szinten. Pl.: modularitás, realtime compile, deployless fejlesztés (JRebel nélkül), Web 2, SASS, LESS, HAML, stb. 

    Amíg ezek nem lesznek a Java részei, addig a haldoklás folytatódik.

    1. Az oracle nem fog ráfeküdni szerintem semmire, amibe valamit is bele kéne fektetni. Életben fogja  tartani a Java-t mert sok kötődése van, de fejlesztést nem várok.

  5. Anonymous

    Vannak "félregondolások". Túlbecsült elképzelés, hogy az angol információforrások mellett a fórum labdába rúghat.

    DE

    Ha nem csak java lenne a téma, hanem minden JVM nyelv, akkor már igazén érdekes és izgalmas közösségeket lehetne bevonni. El lehet kapni a "hipe"-ot. Mivel? Closure, Scala, JRuby, etc

    1. Ezzel egyetertek ha nem csak Java lenne sokkal erdekesebb lenne ez a forum. De le a kalappal Gabornak hogy ennyi negativitas ellenere is foglalkozik a magyar kozosseggel. Ha idom engedi, mostantol megprobalok en is aktiv tag lenni (smile)

  6. Hogy én is hozzátegyem az aktívsághoz a részem, újra tartunk JavaBar meetupot, gyertek el: http://www.meetup.com/bpjavabar/events/147882852/


    (És ott személyesen

    > létezik még az Oracle által szervezett HOUG.j, mint a Magyarországi

    Oracle-felhasználók egyesületének Java szakosztálya

     

    szívesen elmesélem a HOUG - HOUG.j - Oracle - JavaBar - DPC ötös relációt, ha valakit érdekel)

     


Attachments  (0)

Add Attachment
No files shared here yet.