Skip to end of metadata
Go to start of metadata

Ha jól számolom, akkor a múlt héten a negyedik alkalommal tolódott a jövőbe a Java 6 end-of-life dátuma, ugyanis eredetileg 4 éves ciklusokban gondolkodtak a Sun döntéshozói, így a Java 6 2010 decemberében vonult volna nyugdíjba. A számításokat azonban keresztülhúzta a Sun eladása-felvásárlása és nyilván nem lehet nyugdíjba küldeni egy Java verziót, amikor még nincs kész az utód, a Java 7 ugyanis csak 2011 nyarán került ki, és ez volt az oka a második hosszabbításnak, amely során 2012 júliusig tolták ezt a határidőt, majd idén év elején továbbtolták 2012 novemberig, amelyet most meghosszabbítottak 2013 februárig.

A Sun válság előtti felébredésekor négy éves ciklusokban gondolkodtak, amely azt jelentette, hogy egy Java major verziót az átlagos halandók számára (ingyen) négy éven át támogatnak, és két évente adnak ki egy-egy újabb Java verziót, így mindig kettő major verzió van támogatva egy időszakban. Mint említettem volt, ezt felülírta a 2008 végén induló válság, amely jobban megviselte a Sun-t, mint a többi céget, így a részvényesek a cégből való kiszálláson kezdtek gondolkodni, így a vezetésnek nem maradt sok választása: el kellett adnia a céget. Mint tudjuk, az Oracle vette meg, és a kezdeti zűrzavarban nagyon sok kulcsember pattant meg, nagyon sok projektet lőttek le különféle okok miatt, így nem csoda, hogy a Java kiadások ütemezésével gondok voltak.

Különösen érdekes (vagy sajnálatos) ez a döntés annak tudatában, hogy a Java 8 vélhetően csúszni fog és a Jigsaw nem kerül bele, mert nincs olyan állapotban a projekt, amelyre építeni lehetne, remélhetőleg a többi fontos újítás bele tud kerülni a nyelvi elemek közé, ugyanis a teljes Java 8 featureset be volt ígérve a Java 7 kiadásba... de várnunk még legalább egy évet: a végleges Java 8 csak 2013 szeptember környékén kerül kiadásra, pedig ezt is hamarabb ígérték...

      
      
Page viewed times