Matolcsy György bejelentette: aki a (korábbi) kötelező magánnyugdíjpénztári rendszerben marad, s erről nyilatkozik, az a jövőben a munkaadója által befizetett 24 százalékos nyugdíj-járulék utáni összegből, azaz a 70 százalékot kitevő szolidaritási nyugdíjból már nem részesedik, csak az önmaga, azaz a munkavállalók által fizetendő 10 százalékos járulék lesz a számláján. mti
E sorokat olvasva olyan érzésem támadt, hogy ismét egy hatástanulmány nélkül bejelentett változtatás, s késztetést érteztem arra, hogy a dolgok végére járjak, tényeket gyűjtsek össze, majd mérnök aggyal logikus rendszer építsek ezekből az adatokból.
Állami nyugdíj története
Szerte a világon probléma az 50-100 éve bevezetett nyugdíjrendszerek fenntartása, amelyek többsége – meglepő módon – klasszikus tőkefedezeti biztosítás volt eleinte, annak előnyeivel és hátrányaival együtt. Ezek a nyugdíjrendszer-kezdemények ipari – bányászati, nehézipari, stb. – nyugdíjkasszák voltak, a gyár által félretett összegeket percíz könyvelők egyéni számlákon tartották nyilván, majd ebből a pénzből fizették a kiöregedett munkás nyugdíját. Ez a rendszer kiválóan működött, ha az ember a teljes életét ugyanannál a vállalatnál dolgozta le, de más gyárba már nehezen volt átvihető a megtakarított összeg, illetve idővel szélesedett a nyugdíjra áhitozók irigykedők száma is, s így a nyugdíjak kezelését egyre inkább az állam vette át.
Több országban a tőkefedezeti rendszer helyett felosztó-kiróvó rendszert vezettek be, amely nem vezeti egyéni számlákon a befizetett pénzt, hanem a beérkező összegeket azonnal ki is fizeti, így ez a rendszer nem tud működni elegendő befizető nélkül. A magyarországi állami nyugdíjrendszer felosztó-kiróvó módon működik, ám a Svéd modellel ellentétben a tárgyhavi kifizetések összege nem függ a tárgyhavi befizetések összegétől, így a nyugdíj kasszában elméletileg többlet keletkezhet, gyakorlatilag hiánnyal küszködik.
Mindez a számok nyelvén azt jelenti, hogy a nyugdíjkasszába befizető aktív 4,025 millió bérből és fizetéből élő alkalmazott után befizetett 24 százalék TB és 1,5 százalék állami nyugdíjbiztosítási járulékból kell kifizetni a 2,989 millió sajátjogú és nyugdíjszerű ellátásban részesülő inaktív ember összesen 2991 milliárd forintnyi nyugdíját. Az átlag fizetés 202 ezer forint a versenyszférában és 185 ezer forint a költségvetésből élő alkalmazottak esetén, erre a bruttó összegre jön rá a 25,5 százalékos befizetés a nyugdíj kasszába. Ha a 202 ezer forintos – magasabb – összeggel számolunk, akkor egy gyors számolással kiderül, hogy 2.487 milliárd forint folyik be évente az államhoz – persze ebből a közszféra befizetése egyik zsebből a másik zsebbe kerülő pénzt jelent, holott közel 3 ezer milliárd forintot kell kifizetni. A kettő közötti – mintegy 515 milliárd forintnyi – különbséget más adónemből kell fedezni, hogy minden évben, kifizethető legyen a megígért nyugdíj.
Magánnyugdíjról
1997 óta minden pályakezdőnek kötelező volt egy magánnyugdíjpénztárba belépni, s a bruttó fizetésének 6 és 8 százalék közötti részét a munkáltató a magánnyugdíjpénztárnak utalta. A magánnyugdíjpénztárak felosztó-kiróvó mód helyett tőkefedezeti módon működnek, minden tagnak van egyéni számlája és minden tag tulajdonos a pénztárban, kilépése – vagyis nyugdíjba vonulása – esetén a pénztár tulajdonosai – a maradó tagok – kifizetik a neki járó részt a pénztár vagyonából – vagy életjáradékot fizetnek a klasszikus biztosítási elvek mentén.
Napjainkra a magánnyugdíjpénztári befizetések havonta 30 milliárd körül járnak, éves szinten így 360 milliárd forint bevételtől esik el az állam, és ennyi pénzzel gyarapodik a pénztárak összessége, vagyis a tulajdonosok. Vagyis mi. Ugyanis akinek akár 1 forint befizetése van egy pénztárba, annak a befizetésével arányosan tulajdonjoga keletkezik a pénztárban.
Matematika
A magánnyugdíjpénztári rendszer 2015-2020 körül kezdett volna tömegesen nyugdíjat folyósítani, a vegyes rendszerben nyugellátást kapóknak az állam fizette volna a nyugdíj 75 százalékát, a maradékot pedig a magánnyugdíjpénztár. Ez azt jelenti, hogy a rendszer hosszú távú fenntartása esetén az államnak a – mai értéken – 3.000 milliárd forint helyett csak 2.250 milliárd forintot kellene kifizetnie, miközben továbbra is 2.487 milliárd forint folyik be a befizetések által, így a nyugdíjkasszában évente kb. 250 milliárd forint többlet keletkezne, addig viszont ki kellene tartania az államnak, pótolni a kieső összeget, s nem hozzányúlni ehhez a rendszerhez. Ha a népesség és az aktív dolgozók száma 10 százalékot csökken 2040-ig, akkor is legfeljebb csak nullszaldós lesz a rendszer, nem keletkezik benne hiány.
Ha megszűnik a második pillér, akkor – mai értéken – az állam 3000 milliárd forint nyugdíjat kell kifizessen, miközben csak 2.487 + 360 = 2.847 milliárd forint folyik be, amely ugye évente 150 milliárd forint hiányt jelent a kasszában. Ha 10 százalékot csökken 2040-ig az aktív dolgozók száma, akkor már közel 400 milliárd lesz az éves hiány a kasszában, vagyis ott leszünk, mint most – semmivel se lesz jobb, de akkor már nem lesz honnan pénzt szerezni...
Egy államnak illene 50 éves távlatokban gondolkodnia... most úgy látszik, hogy a mostani 20-40 éves korosztály majdani nyugdíját áldozzák be az elkövetkező pár év jólétéért.
Ha kiflit lopsz egy boltból, akkor tolvaj vagy. Ha 3 ezer milliárdot lopsz a nyugdíjkasszából, akkor miniszter vagy.
Mit hoz a jövő?
A társadalomkutatók egyöntetű véleménye szerint a világ társadalmai elöregednek, vagyis egyre több-és-több idős ember jut egy munkaképes emberre, ezt a helyzetet kezelni kell, különben nem lesz elegendő pénz nyugdíjak kifizetésére. A nyugati társadalmak többsége igyekszik áttérni a felosztó-kiróvó rendszerről a tőkefedezeti módszerre, mivel ezzel biztosítható, hogy a jövőben évszázadokon keresztül is fenn lehet tartani a nyugdíjrendszert. A felosztó-kiróvó módszer alapja a népesség folyamatos növekedése, amely feltételezi, hogy mindig több aktív korú ember dolgozik, mint amennyit el kell tartania. A fák azonban nem nőnek az égig, előbb-utóbb elkövetkezik az a "szomorú" esemény, hogy a Föld lakossága nem növekszik tovább, mivel nem tud eltartani több embert.
Arra alapozni egy nyugdíjrendszert, hogy a magyarországi lakosok száma folyamatosan emelkedni fog – nem túl bölcs dolog – mivel előbb-utóbb nem fog több ember elférni az ország területén, és – legkésőbb ekkor – át kell állni egy másik – egy fenntarthatóbb – nyugdíjrendszerre.
Nyugdíjak 2050-ben
A politikusok álmait a társadalomkutatók porig tudják rombolni azzal, hogy 2050-re a világ lakosságának 60 évesnél idősebb része 600 millióról 2 milliárdra emelkedik, ahogy világszerte tolódik ki a várható életkor – lásd a videón az utóbbi 200 év történetét
. Ez alól a magyarok se lehetnek kivételek, legyen bármilyen gyerekvállalásra ösztönző az adórendszer, ha nem ölik le 70-80 évesen az akkori időseket (például az egészségügyi rendszer ilyen átalakítása okán), akkor azok jó része 90-100 éves koráig fog élni, az arányok nem fognak változni – több gyerekhez több idős fog tartozni, de jó esély van arra, hogy nem növekszik robbanásszerűen a gyermekvállalási kedv – a társadalom öregedése azonban nem fog megállni.
Kettős mérce
... aki a (korábbi) kötelező magánnyugdíjpénztári rendszerben marad, s erről nyilatkozik, az a jövőben a munkaadója által befizetett 24 százalékos nyugdíj-járulék utáni összegből, azaz a 70 százalékot kitevő szolidaritási nyugdíjból már nem részesedik, csak az önmaga, azaz a munkavállalók által fizetendő 10 százalékos járulék lesz a számláján ...
Önmagában nem lenne gond a tisztán állami vagy a vegyes rendszer közötti váltás szabadsága, ami dühítő, az a fenti idézet jelentése. 2011-től három féle adófizető lesz az országban
- aki után a munkáltató fizet 24 százalék nyugdíjjárulékot, és majd kap állami nyugdíjat
- aki után a munkáltató fizet 24 százalék nyugdíjjárulékot, és nem kap majd állami nyugdíjat
- aki után a munkáltató nem fizetett nyugdíjjárulékot – hiszen feketén dolgozó volt, és majd szociális ellátást kap
Ami ebben az olvasatban azt jelenti, hogy a magánnyugdíjpénztárnál maradók olyan szolgáltatás után fizetnek, amelyet nem kapnak meg. Ki akarna olyan biztosítás után havi tízezer forintokat fizetni, amiről papírja van, hogy a biztosító semmilyen körülmények között nem fog neki fizetni? Jogos-e fizetni egy olyan dolog után, amelyet semmilyen körülmények között nem kapok meg? Jogos-e, hogy aki nem fizet biztosítást, az kap majd szociális ellátást? Igazságos ez?
A kormány szerint a tagok válasza az lesz, hogy akkor inkább átlépek az állami rendszerbe, ám lesznek sokan, akik azt mondják, hogy nem lépek át az állami rendszerbe, inkább a megtakarításom növelem vagy feketén fogok dolgozni. A kérdés az, hogy milyen arányban maradnak ellenállók. Én maradok tag.
Miért maradok?
Ha a társadalom elöregedik, akkor magas állami nyugdíjra nem számíthatok, hiszen a kevés befizető által befizetett kevés pénzt nyilván nem lesz elég az összes nyugdíjasnak, s az állam kénytelen a magasabb nyugdíjra jogosult egyénektől megvonni a nyugdíjuk egy részét, minthogy a minimálbéren tengődő minimális összegen tengődő nyugdíjasok juttatását csökkentse, vállalva, hogy ezzel az éhhalál szélére sodorja őket.
Egyértelmű számomra, hogy a mostani befizetéseim a jelenlegi nyugdíjasoknak azonnal kifizetésre kerülnek, én ebből a pénzből 40 év múlva semmit nem látok, az akkori befizetőktől függene a havi pénzem, ezért inkább az önkéntes nyugdíjpénztárba fizetek több pénzt, illetve különféle megtakarítási formákban tartom a vagyonom, amelyet majd a nyugdíjas éveim alatt felélhetek.
Kettős mérce?
Matolcsy György bejelentette azt is, hogy a magán-nyugdíjpénztárak 2012 januárjától költségként a vagyon 0,9 százalékát számolhatják el (jelenleg a költségszint 4,5 százalék), ugyanis ekkora költséggel dolgozik az állami nyugdíjrendszer, vagyonkezelési díjként a kezelt vagyon 0,2 százaléka számolható el, ahogy a nyugat-európai önkéntes pénztáraknál szokásos.
Az adórendszer idén úgy működik a nyugdíjjárulék tekintetében, hogy minden járulékot az APEH szedett be és utalt tovább az ONYF vagy a magánnyugdíjpénztár felé. A magánnyugdíj pénztárak jelenleg nem a kezelt vagyon 4,5 százalékát vonják költségként, hanem a befizetett összeg 4,5 százalékát írják le, a kettő nem ugyanaz. 2007-ben a pénztárak a vagyon arányos működési költsége nem lehetett több 0,9 százaléknál!
A nyugdíjasok nyilvántartását, a nyugdíjak kezelését az ONYF végzi az állami rendszerben, az ONYF működési költsége 2009-es évben 25,679 milliárd forint volt (lásd). A kezelt vagyon kb. 3.000 milliárd forint volt, ebből következően a működési költség 0,85 százalék – ami jóval több, mint a magánnyugdíj pénztárakra kényszerített 0,2 százalék.
Vagy a pénztárak vagyon arányos működési költségét kell emelni 0,85 százalékra – jéé most ennyi!, vagy az ONYF működési költségét kell 2012 januártól a negyedére azaz 6 milliárd forintra csökkenteni. Én az utóbbira szavazok, s egy tollvonással meg is takarítottunk 18 milliárd forintot a költségvetésnek.