Child pages
  • Off-topic
Skip to end of metadata
Go to start of metadata
Hat, javitsatok ki ha tevednek, de egy magyar egyetemen se tanitjak azt amit nap mint nap bevetunk. Ezt nem panaszkent mondom, mert nem nehez megtanulni amugy :)

Ez egy érdekes kérdés. Én az első tanárévemben kénytelen voltam a megszokott iskolai módszerekkel oktatni, hiszen gyakoriak voltak az óralátogatások és a vezetőség ezt igényelte. Ez azt jelentette, hogy két évig Pascal nyelven oktattam, mert ez volt a "megfelelő" nyelv, ehhez értett mindenki.

Idén a hatodik évemet tanítom már az iskolában, és pár csatázás és összetűzés után sikerült az utóbbi két évet projekt-módszerkezdeménnyel oktatni (el is küldettem magam ezirányú HEFOP képzésre... :), vagyis a kezdeti nyelvismertetés után nem apró feladatokat oldunk meg, hanem 20-30 tanórán keresztül tartó "készterméket csinálunk", bár sajnos még nem sikerült megoldanom, hogy az osztály képes legyen kis csoportokban önállóan dolgozni, de talán egyszer sikerülni fog. :)

Ez a módszer azonban problémás... ugyanis az ilyen módon oktatott diákoknak lazán tudok a saját maszek melómból adni és meg is tudnák csinálni... azonban a "hivatalos" megmérettetéseken (OKTV, stb) az ilyen diákok rendre utolsó helyeket érnek el, mert nem erre vannak "tenyésztve"... vannak persze olyanok, akik képesek OKTV-n és az életben is bizonyítani, de ők kevesen vannak... sok tanár pedig az iskolai versenyekre "tenyészti" a diákjait... de ezek a tanárok általában soha nem dolgoztak iskolán kívüli környezetben.

A kérdés az, hogy az iskola a való életre készíti fel a diákot, vagy önön létezését próbálja bizonyítani... a részemről minden szakmai tárgyat oktató tanárt heti 20 órában dolgoztatnék abban a témakörben, amit tanít és a héten felmerülő maradék 20 órájából tartson 10 tanórát. És akkor nem akarna 2007 végén Pascal nyelven oktatni... :)
      
      
Page viewed times
#trackbackRdf ($trackbackUtils.getContentIdentifier($page) $page.title $trackbackUtils.getPingUrl($page))
  • No labels

24 Comments

  1. Az önnálló munkavégzéssel kapcsolatban nagyon jó ha mindenki belead valamit , de ahol most tanulok ott a 28 fős osztályból talán 10 embernek van lövése arról hogy mi is az a java vagy a programozás, és ha csoportmunkára kerül sor akkor egy pl6 fős csoportból 2-en talán 3 -man dolgoznak a többi csak ül és néz. De ez sztem nem a tanár hibája csak hogy nem mindenki ugyanolyan szinten van. Én most szeptemberben álltam neki javat tanulni iskolai keretben, és ha csak annyit foglalkoztam vele mint amit a suliban csináltunk akkor még sehol sem lennék, igaz most sem vagyok sehol de legalább ezt már tudom :D.
  2. Ha megéri a cégnek az áttelepülés, akkor át fog telepedni. Egyébként értelemszerűen a kereslet-kínálat határozza meg az árakat és a béreket. :)

    Kis cég eléldegél simán bármelyik nagyvárosban, viszont nagyobb cégnek nagyobb partnerei vannak, akik nem biztos, hogy állandóan utazgatni akarnak, ezért van olyan pécsi cég, amelyik nyitott egy irodát a fővárosban, ahol az ügyfeleket fogadják, és Pécsett dolgoznak ténylegesen.

    Előbb-utóbb ki fognak egyenlítődni az esélyek és a kereslet-kínálat.
  3. Itt Debrecenben két nagyobb cég van akik fejlesztéssel foglalkoznak, mind2 amerikai. Hogy is hívják azt a trendet hogy a nagy cégek egyes feladataikat kitelepítik külföldre mert ott olcsóbb? Na ha ennek a 2-nek jó Debi akkor a többinek miért nem? Én is sok mindenhez értek, szénakaszálás, sertésnevelés, kutyák... :)) De akkor se megyek Pestre, kész. Mindegy, ez a trend, széllel szembe...
  4. Igen. Ez így van... :)

    Én pécsi vagyok, mégis mennyi mindenhez értek... de alig van errefelé Java-s munka... :(
  5. Ezt bírom az Állást kínál topikban... Oda se lökik hogy hol vannak, természetesnek tekintik hogy Bp.-n kívül csak tanya van ahol csak szénakaszáláshoz értenek. Az nem zavarja őket hogy 8.5 millióan NEM bp.-iek.
  6. Mondjuk nem elég várni-várni és várni. Valamit tenni is kell, hogy a nagy cégek megtudják és megértsék, hogy mit és mennyiért tudnak megcsinálni a fővároson kívül. Ehhez minimum egy fővárosi iroda kell, ahol a munkát felveszik a megrendelőtől illetve kezelik a kapcsolatot.
  7. Mr. Y írta:
    Aki valamire viszi, az önszorgalomból tanul meg programozni, s nem a Pollackon.

    Hat, javitsatok ki ha tevednek, de egy magyar egyetemen se tanitjak azt amit nap mint nap bevetunk. Ezt nem panaszkent mondom, mert nem nehez megtanulni amugy :)

    Tavmunka: hat en magyar tavmunka-adoban nem biznek meg, tul sok a kamus. Meg rohadt rossz dolog egesz nap a szobadban ulni, kint porog a mosogep, az utcan megy a villamos, el kellene mososgatni es kozben dolgozni kell, ez nem igazan nekem valo.
  8. Hmmm... ide jöhet az, ami nem Java, de még csak köze sincs a Java-hoz... :)
  9. Unknown User (mr. y)

    Mennyire leterheltek lehettek, hogy a nem-Java témájú fórumban is erről beszéltek! :)
    Egyébként, sajnos, nem csak a programozókat fizetik meg jobban Pesten...
    Gábor: kis város, kis pénz. :) Meg azért Pécs nem éppen világbajnok programozó nevelésben. Aki valamire viszi, az önszorgalomból tanul meg programozni, s nem a Pollackon.
    Egyébként, a programozás pont az a dolog, amit lehet távmunkában végezni(feltételezve, hogy a megrendelő tudja mit akar, s kb ért is hozzá), előbb-utóbb rájönnek erre a cégek.
  10. Unknown User (mr. y)

    Mennyire leterheltek lehettek, hogy a nem-Java témájú fórumban is erről beszéltek! :)
    Egyébként, sajnos, nem csak a programozókat fizetik meg jobban Pesten...
    Gábor: kis város, kis pénz. :) Meg azért Pécs nem éppen világbajnok programozó nevelésben. Aki valamire viszi, az önszorgalomból tanul meg programozni, s nem a Pollackon.
    Egyébként, a programozás pont az a dolog, amit lehet távmunkában végezni(feltételezve, hogy a megrendelő tudja mit akar, s kb ért is hozzá), előbb-utóbb rájönnek erre a cégek.
  11. Hát igazán remélem hogy félév után kissé megcsappan a tantárgy iránt nem érdeklődők száma// de finoman mondtam ezt :D//, és örülök hogy az óraszám is növekedni fog.
  12. Addigra már mehetünk nyugdíjba... :(((
  13. Az elso problema, hogy tokre belassul a firefox ezektol a hullo pelyhektol :) Lehetne ezzel valamit csinalni? (nem szeretnek a HUP-os javamikulasoshoz hasonlo hitvitat elinditani, csak szerintem kisse zavaro). No mindegy...vissza a temahoz

    Hóesés kikapcsolva... :)
    Érdekes, hogy 32 DIV-be zárt kép mozgatása ennyire terhelő, de valóban az, egy 1.7G-s Centrinot 50 százalékra terhelt... :)
    Talán a JS egyszer gyors lesz... de mikor? :D

    Visszatérve az oktatásra, részemről igyekszem, de sajnos nem mindenki fogékony rá, és túlságosan sok motívációs eszközzel nem bírok. :)

    A tanarnak pedig azon kivul, hogy leadja az anyagot, igenis fel kell ismernie, hogy az egyes diakjai mely teruletekre fogekonyabbak jobban. Informatika eseten pl. melyik diak erdeklodik inkabb az algoritmusok irant, melyik diak az, aki fel ora alatt csodas grafikakat tud osszehozni, es ki az, aki egy het alatt elsajatit egy programozasi nyelvet kozephalado szinten. Ha ezt a tanarnak sikerul felismernie (es erre inkabb kozepiskolaban van lehetoseg, mert ott nagyobb a heti oraszam), akkor tudja a diakot abba az iranyba terelgetni, amerre kell ahhoz, hogy vagy koran szakertojeve valjon az altala kedvelt teruletnek, vagy jobban megismerje a tobbit is.

    Gyakorlatilag ezt jelenti a projekt alapú oktatás, hogy egy csoport tagjai más-más munkafázison dolgozik, akár időben elcsúsztatva, akár egyidőben, ahogy egy normál munkahelyen ez megtörténik. Természetesen ehhez alapozás kell... az óraszámmal nem lesz probléma... :)

    Egyreszt a tanarok anyagilag nem igazan vannak elkenyeztetve, csak nehany lelkiismeretesebb (es a mai vilagban szinte bolondnak szamito) ember vallalkozik arra, hogy ingyen a sajat idejet aldozza a diakokra.

    Nekem már egy ideje sokan mondják, hogy hülye vagyok, hogy még mindig tanítok, amikor kevesebb munkával annyi nettó pénzt tudok összeszedni, mint amennyi bruttót adnak az iskolában. Sokan irigyek is a kollégák közül, de sokat kellett tanulni és szinte összenőni a géppel. A laptopom három hónap alatt úgy megkopott, mint egy négy-öt éves másik gép... :)

    Az igazság odaát van, ugye? :)
  14. En is koszi a hoeses kiktatrasaert :) piszokul olvashatatlan volt
  15. a pecsi szalhoz:
    Ha lehetne talalni kisebb varosokban is megfelelo szakmai minosegu melot, en szivesen telepulnek at egy kisvarosba. Szeged, Pecs, Eger, ilyesmi. Budapest kurva nagy lepukk...
    Nem tudom miert nem lehet egyebkent.
  16. Akkor cseppet en is bekapcsolodnek ebbe a temaba, mert szerintem az altalatok feszegetett dolgok egy resze jo melyen gyokerezik, es en is kapcsolatban allok egy-ket ilyen problemaval.

    [off]
    Az elso problema, hogy tokre belassul a firefox ezektol a hullo pelyhektol :) Lehetne ezzel valamit csinalni? (nem szeretnek a HUP-os javamikulasoshoz hasonlo hitvitat elinditani, csak szerintem kisse zavaro). No mindegy...vissza a temahoz
    [/off]


    En az osszes hallgatomnak es ismerosomnek azt szoktam mondani, hogy az egyetem nem TUDJA a hallgatoit igazan alaposan megtanitani, mert egyszeruen nincs ra ideje, es penze. Egy normalis vilagban ez szerintem ugy mukodne, hogy az erdeklodo hallgatok az orai anyagnal kisse tavolabb mutato instrukciokat is kapnanak a tanartol, hogy milyen iranyban melyedjenek el az anyagban - onalloan. Ezt kozepiskolatol kezdodoen lehetne alkalmazni, hiszen egy (foleg felsobb eves) kozepiskolas hatalmas szellemi kapaciatassal rendelkezik, es kepes ra, hogy onalloan gondolkozzon (ha nem kepes ra, akkor talan rossz iskolaba jar).

    A tanarnak pedig azon kivul, hogy leadja az anyagot, igenis fel kell ismernie, hogy az egyes diakjai mely teruletekre fogekonyabbak jobban. Informatika eseten pl. melyik diak erdeklodik inkabb az algoritmusok irant, melyik diak az, aki fel ora alatt csodas grafikakat tud osszehozni, es ki az, aki egy het alatt elsajatit egy programozasi nyelvet kozephalado szinten. Ha ezt a tanarnak sikerul felismernie (es erre inkabb kozepiskolaban van lehetoseg, mert ott nagyobb a heti oraszam), akkor tudja a diakot abba az iranyba terelgetni, amerre kell ahhoz, hogy vagy koran szakertojeve valjon az altala kedvelt teruletnek, vagy jobban megismerje a tobbit is.

    Ennek szellemeben tehat, szerintem nyugodtan lehet a pascalt is eroltetni, de csak olyanoknak erdemes, akik fogekonyak ra. (Nem olyan rossz nyelv az a pascal, nem veletlen alkalmazzak nagyon sok helyen elso nyelvkent .) Tudom persze, hogy tanarkent sok esetben nem adjak meg az embernek az a szabadsagot, ami kellene ahhoz, hogy ez igy szepen kivitelezheto legyen, masreszrol pedig eleg sok gyengen felkeszult vagy nemtorodom tanar oktatja ma hazankban - kozepsuliban - az informatikat (azert javul a helyzet, de nem a igazi). Ennek pedig en ket okat latom igazan.

    Egyreszt a tanarok anyagilag nem igazan vannak elkenyeztetve, csak nehany lelkiismeretesebb (es a mai vilagban szinte bolondnak szamito) ember vallalkozik arra, hogy ingyen a sajat idejet aldozza a diakokra.

    Masreszrol pedig, az utobbi evek felsookatatasi robbanasa hozta magaval azt a rengeteg sz*rt (bocs a kifejezesert, de emiatt egyszer meg agyverzest kapok, mert ez nagyon felduhit), ami ma az egyetemeken es foiskolakon eloskodik masok (apa, anya, nagypapa, nagymama, es adofizetok) penzen, mert az neki borzasztoan kenyelmes. Sokan az eleg alaposan lejaratott tanari palyat valasztjak, mert "az ugyis konnyu" (igen, vegigbukdacsolva konnyu megcsinalni, csak lelkiismeretesen nem biztos), es arasztjak el az orszagot kritikan aluli tudassal (megj.: nem, en hal'istennek tanultam a csaladi peldabol, es a tanari palya helyett inkabb programtervezonek mentem :)) Es amit nagyon fontosnak tartok meg ezzel kapcsolatban, hogy nem a tudassal van baj, hanem a flegma, nemtorodom, es "ugyis mindenkinel kiralyabb csavo/csaj vagyok" hozzaallassal.

    [Ja igen, megvalami: ne feledjuk, hogy nem ritkan a vezetes tagjai kozul is azok kerul ki olyan, akikrol az elozo bekezdesben irtam, hiszen ahhoz, hogy vezeto legyen valaki nem feltetlen kell orbitalis meretu szellemi kepesseg, (szol is errol eleg vicc) eleg ha valaki jol tud konyokolni, vagy hizelegni...]

    Azt hiszem, hogy valahol ebben a nehany bekezdesben felvazolt agymenes-hullamom jol leirja azt, hogy igazabol mi is a problema Banditaeknal vagy mondjuk Gaboreknal... (bocs ha kisse hosszadalmas voltam, de ez mar nagyon kikivankozott)
  17. Hi!

    Én is pécsi vagyok, de több, mint egy éve lakom Bp.-en.
    A munkám pécsett szar volt, itt meg istenkirályként kezelnek. Pedig kevesebbet melózok és kb. 4x-es a fizetésem.

    Sajnos nem a piac határozza meg a keresletet, hanem a kereslet a piacot.

    cimi

    Egyébként keresünk J2EE programozókat pesten. :-)
  18. cimi!

    Megtennéd, hogy felveszel skype-on? Lehet, hogy érdekelne az állás...

     Üdv.: Antali Zoltán

    Skype: izll23

    Mail: info@argonet.hu , izll@vipmail.hu

  19. izll: Írtam emilt.
    cimi
  20. Ha lehetne talalni kisebb varosokban is megfelelo szakmai minosegu melot, en szivesen telepulnek at egy kisvarosba.

    Az a baj, hogy a kisvárosokból pedig minden épkézláb ember megy fel a fővárosba, mert ott iszonyatos hiány mutatkozik jó és hatékony (Java programozó) informatikusokból... és a kereslet-kínálat törvénye működik, a hiányszakmát megfizetik. A másik probléma, hogy kisvárosban inkább sok kisebb projektben lehet résztvenni, ritka egy-két hétnél hosszabb projekt, mert nincs olyan megbízó, aki képes és akar is 80-160 órányi munkadíjat kifizetni (500 ezer és 2-3 millió forint közötti pénzről van szó havonta!).
  21. Hát igen! Ebbe én is beleszólok ha nem baj!
    Én is reméltem hogy félévkor megcsappan az osztály létszáma! (akinek nem inge az ne vegye magára)
    Mert az osztályban vannak oanok akik csak télleg melegedni járnak oda és magasról le se sza*ják az egészet.
    Az első véleményem amire rákellett hogy döbbenjek az az, hogy ott a suliban minket soha nem fognak megtanitani programozni!
    Ahhoz hogy valaki programozó legyen ahhoz saját maga kell gyakoroljon és és saját maga kell megtanulja. Ott a suliban a tanár csak egy irányt tud mutatni, és ahhoz tud némi segitséget adni!
    A második véleményemet diák szempontjábol mondanám! Én jelenleg a sulitól 50 km-re lakok! (nem is oan sok hirtelen) Na de! Reggel felkelek  legjobb esetben 6-kor és elindulok az utazás összességében kb 1 óra 45 percet vesz igénybe oda. Beérkezek a suliba  c-c-c ott megkapom napi áldásomat és voálá már 3 óra. Na akkor induljunk haza ami szintén kb 1 óra 45 perc. Nagy nehezen beesek itthonra elmek fürdeni , segitek itthon az ősöknek, elintézem gyorsan a dolgaim. Hopp és már 20:00. Hulla fáradt vok ülök a gép elött, probálkozok gondolkodni és már szinte semmihez sincs kedvem mert ragadnak le a szemeim. Szerintem ez is közrejátszik némi módon! (itt most gyorsan megjegyezném hogy itt van ez a 4 nap szabadság és tess. Pörgök jobbra-balra és teleirkáltam a forumot )

    A harmadik véleményem az az hogy Auth T. Úr télleg őrült! De ezt csak jó értelemben mondom! Még egy ien embert nem hordott a föld a hátán. Ha nem lenne ki kellene találni! Dinamikus, korrekt, segítőkész......stb!  És ami tanári körben tényleg meglepő az az hogy feláldozza a saját free idejét (erre példa: tavaly 12/c "php-szakkör") Csak sajna vhogy elmaradt!

    Egyéb véleményeim hogy a tanárokat teljes mértékben alulfizetik (bár némeik tanárnak nem is adnék pénzt mert annyira buta)
    A tanárnak kell felismerni hogy a diáknak mihez van tehetsége? Itt azért szerintem a diáknak is észre kellene már venni hogy mi az ami érdekli és mi az ami nem.  19 éves vok és tom h mit szeretnék! Nem akarom  elcseszni az életem!
    Na most hirtelen ennyi. Ha lesz vmi akkor ugy is benyőgöm
  22. Unknown User (jshun)

  23. Unknown User (jshun)

  24. Tiszteletem minden fórumozónak!
    Egy kéréssel fordulok mindenkihez! Jelenleg egy weboldalon "dolgozok" és kellene hozzá egy kis help!
    Arra szeretnék megkérni mindenkit hogy reggeljen be ezen az oldalon darkhc.mine.nu/Photo
    és töltsön fel képeket! Ha minden igaz akkor a rendszer max 5 képet enged összesen feltölteni és egy kép max 5 mega lehet.
    Nagyon szépen megköszönném mert kellene egy részt teszteljek amihez sok sok kép kell!
    Azt se bánom hogy ha 10szer reggel valaki

    Előre is köszi mindenkinek